|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Forrás: Dunántúli Napló / Bebessi K.
Hajnali háromkor kezdték el verni a csendõrök az ablakokat. A baranyai kis faluban, Magyarmecskén 13 zsidót gyûjtöttek össze 1944. április 26-án. Az elhurcoltak között volt Ney Lili is, a falu állatorvosának a lánya, aki akkor 20 évesen állatorvosi egyetemi hallgató volt Budapesten. A vészkorszak légkörének elmérgesedése, a németek március 19-ei bejövetele után döntöttek úgy a võlegényével, hogy hazautaznak az Ormánságba, gondolván, hogy itt nagyobb biztonságban lesznek.
– Nem rángatták ki õket azonnal a házból, mondván, az állatorvosra bármikor szükség lehet – emlékezik a szomorú napra falu idõs asszonya, Bence Kálmánné, Cinka néni. – Nekünk is voltak lovaink, sokat járt hozzánk a doktor úr. Lányával, Lilivel pedig, bár idõsebb volt nálam, jó barátságban voltunk. – Csinos, hosszú hajú lány volt, férjhez menni készült, gyûjtötték is már neki a szülõk a kelengyét. A szembeni házsoron áll a ház, az akkor állatorvosi lakás. Kora délutánig hagyták, aztán elszállították õket.
– Két túlélõje is volt az eseményeknek – mondja dr. Heindl Péter, aki pedagógusként és jogsegélynyújtó jogászként ismert a mára jelentõs hányadban cigánylakta Magyarmecskén. – Úgy döntöttem, hogy felderítjük a faluban 1944-ben történteket – mondja. Az iskola faliújságjára kitettem Lili felnagyított fényképét és ezt a szöveget: Lili – magyarmecskei lány. Eltûnt a faluból, majd néhány hét múlva meggyilkolták. Még tíz magyarmecskei lakosnak ugyanez a sorsa. Ki volt ez a lány? Hogyan élt? Miért kellett meghalnia?
A diákok hónapokig dolgoztak a témán, keresték a válaszokat. Ma szinte minden részlet ismert. Király Réka tanuló: – Arra kerestem magyarázatot, miért csinálták ezt a borzalmas dolgot? Nincs válasz a kérdésre. Balogh Csilla: – Nem volt joguk elvinni. Megfordult a fejemben, mi lett volna, ha engem visznek el. Nem is merem végiggondolni a dolgot.
Az emléktáblán 13 név olvasható, közöttük Ney Lilié.
A siklósi és szentlõrinci járás zsidóit a barcsi gyûjtõtáborba vitték, onnan Sopronba, majd Auschwitzba Sopronba, majd Auschwitzba Még mindig vannak fehér foltjai a holokauszt történetének. Ez Baranyára is érvényes, ahol az eddigi fölmérések szerint 6000-6500 az áldozatok száma. Radnóti Ilona fõmuzeológus, holokausztkutató arra is felhívja a figyelmet, hogy a vidéki deportálási adatok változhatnak még. Becslések alapján megállapítható, hogy a zsidó lakosság legkevesebb mint 70 százaléka nem élte túl a holokausztot. A határtérségbõl már májusban elindult az elsõ vonat. Az ország más területein ekkor még csak Kárpátaljáról. A korábbi években a zsidótörvények folyamatosan másodrendû állampolgárokká tették a zsidóságot, kirekesztették a magyar társadalomból, és megfosztották vagyonától. A szélsõjobboldali uszítás hatására a vészkorszakban tetõzött az antiszemitizmus. Baranya választott testületeiben is mellõzték a zsidókat, 1944-ben a határ közeli területek zsidóktól való „megtisztítását” is célul tûzték ki. A végrehajtók a szokásos magyar túllihegés jegyében „alapos munkát” végeztek. A siklósi és szentlõrinci járás zsidóit április 28-án a barcsi gyûjtõtáborba vitték. Onnan Sopronba, majd Bécsen keresztül Auschwitzba. Az öregeket, gyerekeket azonnal gázkamrába irányították. |