mazsihisz.org
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége
Eseménynaptár
2022. Május « | »
H K Sz Cs P Sz V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          
Szavazó

Mégis kinek a fesztiválja?

2008-09-10 12:46:16
AJÁNLD ISMERŐSÖDNEK Cikk ajánlása    NYOMTATÁS Nyomtatás    Betűméret növelése Betűméret Betűméret csökkentése  
Share   Megosztás

Sándor György / Forrás: Új Élet


Olvastam a hvg. hu oldalon a Mégis, kinek a fesztiválja a Zsidó Nyári Fesztivál? Címû hozzászólást (vagy riportot) és a csatolt vagy kapcsolódó írásokat. Mi tagadás, ugyanazon a fórumon kívántam volna hozzászólni, de mivel rendkívül negatív tapasztalatom volt egyszer egy fórumra való beírással, úgy határoztam, hogy elkerülöm az ilyen „élményeket”, és itt írom le, amit szeretnék.



Az említett riportban többen nyilatkoztak meglehetõsen elmarasztalóan a Zsidó Nyári Fesztiválról, annak szervezõirõl, a mûsor összeállításáról, milyenségérõl. Olyan mûvészek, együttesek vagy szervezõk szólaltak meg, akik valamilyen oknál fogva nem szerepelnek a fesztivál programján. Lévé magam is mûvész (meg kántor meg zsidó meg vallásos érzésû meg minden), úgy érzem, lenne egy-két megjegyzésem errõl a témáról, és talán még valamicske közöm is van hozzá, vagy legalábbis hozzáértésem.

Nem idézek szó szerint, csak a tartalmi lényegre törekszem, hogy azt híven adjam vissza. A neveket sem jegyeztem meg, nem is az a lényeg tulajdonképpen, hanem az írás maga. Valaki azt írta, hogy a fesztivál (éppúgy, mint a Mazsihisz) nem követte a rendszerváltás során végbement változásokat, hanem minden maradt a régiben, maradt a régi szisztéma, egy lépést sem léptek elõre stb. Elsõsorban itt azt jegyezném meg, hogy én a Hitközséggel való elégedetlenségemet nem mosnám össze a fesztivál mûvészi jellege miatti Elégedetlenségemmel. mert a kettõ nem egészen ugyanaz, de ez csupán formai kérdés. A nyilatkozat lényege az, hogy van itt egy új trend, új mûvészeti irányzat, ami a mai zsidóságról és a mai zsidósághoz szól, a mai utca emberéhez, míg a fesztivál mûsorát úgy állították össze, hogy az (a nyilatkozó szerint) egy „mese-zsidóságról” szól. Mint írja, van egy ilyen zsidóság Tevjével, a tejesemberrel, gyönyörû kántorénekkel stb. Õk pedig (a nyilatkozók) mást próbáltak nyújtani, reálisabb képet festeni és követni azt, ami nyugaton és keleten már megy. Amerikában ennek a mûfajnak – mint mondja a nyilatkozó – már megvannak a szupersztárjai. Amerikában élek, tudom, látom, hallom õket. Vannak nagyszerûek, és vannak… na mindegy. Sajnos a sztárrendszer, mint általában, itt sem igazolja, hogy a legjobból lesz a sztár.

Eddig nem lenne semmi hiba, az új törekvések fontosak, a világ nem áll meg, helyet kell biztosítani az új irányzatoknak, de szerintem nem feltétlen egy régebbi, de értékes irányzat terhére vagy annak a kizárásával. Helyet követelni az új irányzatnak nem a másik irányzat leszólásával, lenézésével kell, hanem mûvészi produkcióval és értékekkel.

Az eredeti õsklezmer, tehát az, amelyik még nem volt dzsesszesítve, rockosítva vagy bármilyen más módon modernizálva, nagy tömegeket vonzott és vonz is, ez nem vitás. A klezmer mint régi zsidó lakodalmi és kocsmazene mintegy 150 éve hódít. Ami a „gyönyörû kántoréneket” illeti: az valóban gyönyörû és 200 éve megbecsült énekesi mûfaj, mûvészi fokon való elõadását a klasszikus vokális zene világában is jegyzik. Igénylõi, mondhatnám, rajongói vannak. Kár ezeket a mûfajokat úgy említeni, mintha feleslegesek lennének, és mûvészi értéküket tekintve alacsonyabb helyet foglalnának el a modern törekvéseknél. Ezzel szemben szent igaz, hogy kell a frissítés. Nemrégiben szóltam hozzá szóban és írásban egy vitához a kántorkoncertek mûsorát illetõen, ahol kifejtettem, hogy nem lehet csak az „örökzöldekre” építeni egy mûsort. Amikor azt írom, hogy a klezmer a maga régi, eredeti formájában hódít, akkor nem azt jelentem ki, hogy a modernebb, dzsesszesebb, elõremutató formában való megszólaltatás helytelen vagy szükségtelen. Szükséges, és jó mûvészi elõadás esetén sikeres is, de… ettõl még nem kell a régit kizárni, különösen azért nem, mert az új, ha helyes úton jár, a régibõl táplálkozik.

Aztán a hozzászólásokban elszabadul a pokol. Szóba kerül, hogy a Mazsihisznek hány tagja van, mennyiben képviseli a vallásos réteget, és mennyiben nem képviseli a nem vallásosat. Jönnek a számadatok a 100 000 magyarországi zsidóról, ezeknek csak egy töredéke vallásos és egy töredéke Mazsihisz- tag. Szerintem sajnálatos, hogy ez a 100 000 zsidó csak a jóvátételek fizetése idején tartotta magát zsidónak, és akkor megtalálta a Mazsihiszt is, mely tudtommal minden zsidó követelését képviselte. Az, hogy a Mazsihisz vallási alapokon álló szervezet, igaz, és erre a neve is kötelezi, lévén HITKÖZSÉG. Akik ezt rossz szemmel nézik, azoknak a zsidósághoz nincsen vallási kötõdésük, ezért nehezményezik azt is, hogy a fesztiválon a hagyományos elem, vagyis a zsidóságnak a VALLÁSI része is jelentõs szerepet kap. Persze aki 10-15 évvel ezelõtt még azt sem tudta, hogy zsidó, és arra fõként a jóvátételre való lehetõség vezette rá, annak nem kell a vallási összetevõ. A fesztivál viszont nem kizárólag belõlük áll, és nem kizárólag nekik szól. A kántorzene a vallási elemek közé tartozik. No de mi köze is lenne egyesek szerint a ZSIDÓ fesztiválnak a valláshoz? Valóban, kinek a fesztiválja ez? Én is ezt kérdezem. Én ugyan vallásos beállítottságú vagyok, de nem vagyok a világi indíttatású mûvek, mûfajok ellensége (évtizedek óta foglalkozom operával, hogy is lehetnék?). A zsidó zenén belül is elfogadom, értékelem, szeretem, becsülöm a világi jellegûeket, érdeklõdéssel hallgatom az újabb irányzatokat, a néha kissé rendhagyó megszólalásokat. Azt viszont körömszakadtig állítom, hogy a zsidóság vallás is, nem csupán kultúra, hovatartozás, esetleg nemzetiség. A nyilatkozó(k) által „mesezsidóságnak” titulált réteg nem mese, hanem valóság. Élnek, vannak, és tiszteletet érdemelnek.

A Zsidó Nyári Fesztivál mûsorán igenis helye van a vallásos jellegnek IS, mert arra IS van igény. Helye van a réginek IS, a hagyományosnak IS, mert szeretik és kérik. A hagyomány és a vallási összetevõk jelenléte nem csorbítja az újabb törekvések értékét, sem megjelenési jogukat. Meg kell találni az egyensúlyt.

Végigolvasva a fesztivál idei programját, én azért találtam abban modernebb dolgokat is, mai törekvések is szót kaptak a mûsorban. Az, hogy személy szerint melyik egyéni elõadó, együttes, színház, zenekar, produkció kap fellépési lehetõséget… hát ezen lehet vitatkozni, mert mindegyik nem kaphat, és mindig lesz olyan, amelyik kimarad. Az, hogy ez igazságosan történik-e vagy sem, meddõ vita lenne. Aki szervezi, aki dönt, annak a véleménye határoz. Ez az esetek többségében szubjektív, hiszen arról van szó, hogy a döntési hatáskörrel rendelkezõ egyénnek ez tetszik-e vagy az. No de nem ez a helyzet egy színházban, egy operában, vagy bármelyik elõadó-mûvészeti ágban? Az igazgató, rendezõ, zenei vezetõ dönt, hogy az egyik mûvet vagy a másikat adják-e elõ, egyik vagy másik mûvész megszólaltatásában. Ezekkel a választásokkal nem mindenki ért egyet, mégis döntõ jelentõségûek.

Ha én lennék a fesztivál mûvészeti vezetõje vagy szerkesztõje, egészen biztos, hogy a szubjektivitás az én döntéseimben is ott lenne, és az menne, amirõl ÉN úgy érzem, hogy jó, amiért ÉN vállalhatom a felelõsséget. Valószínû, hogy mielõtt döntenék, meghallgatnám mások véleményét is, de végül ÉN döntenék, és bizonyára nem mindenki megelégedésére.

Nem állítom, hogy a mûsorban nem lenne helye korrekciónak. Nem mondom, hogy minden tökéletes, vagy én mindent annak tartok. A tökéletességre csak törekedni lehet, azt elérni kevesen tudják. Bárki bárkit fog felléptetni, mindig lesznek olyanok, akik kimaradtak, és ezért megbántva érzik magukat. Joggal, mert mûvészi önbecsülésüket érte bántalom. Akkor is tudniuk kell, hogy ennek az orvoslása nem egy másik mûvész vagy mûfaj leszólásában rejlik, mert ez az olvasóban azt a benyomást kelti, hogy ugyanezek nem szólaltak volna meg, ha történetesen felléptek volna a fesztiválon. Más szóval: szerintük a fesztivál azért nem jó, mert õk nem léptek fel benne.

A leszólásról még megjegyezném, hogy valaki az egyik írásban a már említett „régi stílust” (mely az illetõ szerint uralja és jellemzi a fesztivál programját) az operetthez hasonlítja. Ez pedig ismét a nyilatkozót minõsíti, aki az operett szót degradáló és lenézõ, szinte megalázó jelzõként használja.

A fesztivál 11 éve alatt én személyesen két alkalommal kaptam fellépésre alkalmat. Mások az én mûfajomban négyszer-ötször felléptek. Érzésem szerint közülük többel kiállnám a versenyt, de tény, hogy kétszer léptettek fel. Vállaltam volna-e többet is? Vállaltam volna, de nem hívtak. Ettõl még nem biztos, hogy a fesztivál mûsora nem jó, vagy az illetékesek igazságtalanok. Majd ha úgy érzik, hogy engem akarnak felléptetni, szólni fognak, de lehet, hogy nem. Ezt én tudomásul veszem, és attól még nem tartom a fesztivált roszszul irányítottnak vagy kevésbé sikeresnek, kevésbé mûvészinek vagy kevésbé igényesnek, mert személy szerint én nem lépek fel. Van róla véleményem, de igyekszem azt nem személyes indulatok vagy a sértettség érzése alapján megalkotni.

Az a mûvész, aki a mûvészi pályán igazságot keres, keserûen fog csalódni. Igazság csak magában a mûvészetben van, a pályát a személyes, szubjektív benyomások, a nem mindenki kedvére való döntések és az ezekkel járó gyakran igazi vagy vélt igazságtalanságok kísérik.

Kinek a fesztiválja a Zsidó Nyári Fesztivál? Mindenkié, aki érdeklõdik iránta. Mindenkié, aki benne van, akár mint közremûködõ, akár mint nézõ. Mindenkié, aki megkapja vagy megkapni reméli azt, amire kíváncsi, azt, amiért elment arra a bizonyos elõadásra, rendezvényre.

Vallásosé, nem vallásosé, öregé, fiatalé, haladóé, konzervatívé… sõt, tovább megyek: zsidóé és nem zsidóé.


A szerzõ fõkántor-operaénekes



Ajánlott írások:

Agyõ konvenció
Zsidó filmnapok az Urániában
Elkészült a XI. Zsidó Nyári Fesztivál gyorsmérlege
Ivrit keksz a capuccinóhoz

 

 
Hírlevél







Twitter
 

Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége | Minden jog fenntartva © 2008